I.évad 15.rész

Hazafelé indultam vagyis a fiúkhoz mivel Lanának még volt egy kis dolga én meg már fáradt voltam. Beléptem a házba de úgy tűnt üres ezért a konyhába vettem az irányt. A hűtőn egy cetlit vettem észre.

'Elmentünk vadászni. Majd jövünk pontos időt nem tudok mondani.

Ne szedjétek szét a házat ;)

                                                                                                               Harryxx

Hát akkor egyedül maradtam felkaptam a földről a szatyrokat majd felindultam a szobámba. Elpakoltam mindent és úgy döntöttem körülnézek kicsit még úgyse volt rá lehetőségem. Ahhoz képest hogy öten laknak itt ja és Lana elég nagy a ház sok szobával. Már mindenki szobáját megnéztem kivéve egyet lassan kinyitottam az ajtót majd beléptem. A szoba színe kicsit kopott volt de így is tükrözte hogy kié. Végignéztem mindent majd az ágy melletti asztalhoz mentem egy képkeret volt lefordítva rajta. Lassan felemeltem majd megnéztem egy gyönyörű nő volt rajta hosszú fekete hajjal és csodaszép mosollyal. Nem tudtam ki lehet ő de biztos közel áll Harryhez. Hirtelen a kép kicsúszott majd leesett a földre lehajoltam érte de mielőtt vissza tettem volna megnéztem a hátulját egyetlen szó volt odaírva 'Mom'. És ekkor leesett Harry édesanyja van a képen ami elég réginek tűnik. Hirtelen eszembe jutott az én anyukám is 15 éves korom óta nem gondoltam rá csakis a bosszúra. Hiába kerestem azt a két vámpírt nem találtam pedig minden vágyam az volt hogy megbosszuljam a halálát. Elvették tőlem azt a személyt akire mindig számíthattam és bíztam benne. Lassan visszatettem a képet ugyanúgy lefordítva majd kimentem a ház hátúljához. Volt ott egy kisebb tó ami gyönyörű volt és rásegített az is hogy napnyugta volt. Újra az anyukámra terelődtek a gondolataim. Nagyon hiányzott mit meg nem adnék azért hogy újra lássam.

Az évek során miért nem gondoltam rá? Talán megakartam ettől magamat óvni? Vagy talán azért mert fáj az emléke? Magam se tudom rengeteg kérdés válasz nélkül. A legfájdalmasabb elveszíteni valakit akitől elbúcsúzni se tudtál. Gyerek voltam akkor felse tudtam fogni amikor elvesztettem. De ahogy felnövök kezdem felfogni a hiányát hogy nincs mellettem. Ha itt lenne mellettem talán büszke lenne rám? Ezt magam se tudhatom és nem is fogom megtudni soha. Akaratom ellenére is egy könnycsepp csordult ki a szememből majd követte több száz.

-Bella mit keresel itt kint?.-jött hirtelen mögülem egy hang.

-Semmit.-mondtam gyorsan és próbáltam eltüntetni hogy sírtam.

-Te sírtál?.-lépett közelebb aggódva Harry.

-Nem csak belement valami a szemembe.-hazudtam gyorsan.

-Bella..nem kell hazudnod nyugodtan elmondhatod.-nézett rám miközben megfogta a kezemet.

-Anyukámra gondoltam..-mondtam miközben egy újabb könnycsepp csordult ki.

Harry nem szólt semmit hiszen ismerte a történetet már elmeséltem neki. Hirtelen közelebb húzott magához és szorosan átölelt amit viszonoztam. Csak ott álltunk ölelkezve megnyugtatott a közelsége rá legalább számíthatok.

-Nagyon hiányzik nekem.-mondtam ki nehezen.

-Elhiszem és sajnálom.-felelte.

Harry szemszöge:

Nagyon sajnálta Bellát egyszerűen túl fiatal volt amikor elveszítette az édesanyját. Énis átéltem már de én sokkal idősebb voltam már és feltudtam fogni.

-Nagyon hiányzik nekem.-hallottam meg hirtelen a hangját.

-Elhiszem és sajnálom.-ennyit tudtam kibökni.

Legrosszabb érzés az életben ha elveszítesz valakit főleg hogyha még kicsi vagy és felfogni se tudod. Csak később tudatosul benned hogy kit vesztettél el akit már nem láthatsz. Azt mondják idővel elfog múlni a hiányérzete de ez nem igaz. Nem fog elmúlni csak beletőrödsz hogy nem láthatod többet. Nem látod a mosolyát mindennap, nem ölelheted meg és nem mondhatod el neki hogy mennyire szereted. Már több mint 50 év telt el azóta hogy meghalt de még most is hiányzik és ez nem fog elmúlni sose.

-Gyere menjünk be nehogy megfázz.-mondtam miközben odaadtam neki a pulóveremet.

-Rendben.-mondta még kicsit szomorúan.

Remélem tetszett :) Komizz és pipálj :)