I.évad 11.rész

Igaz hogy nem szoktam előre írni de ez kivételes. Sajnálom hogy eddig nem írtam(családi dolgok) de most meghoztam az új részt :) Jó olvasást és ha tetszett akkor pipáljatok és komizzatok :)
Ui:. A rész elejét Viki szemszögéből láthatjátok :) (aki nem emlékszik rá ő egy vérfarkas)

Viki szemszöge:
Egyszerűen nem tudtam hol vagyok ha jól tudom már 1-2 napja csak keresem a táborunkat de nem találom. Mindvégig csak Bella járt a fejembe hogy ott hagytam és nem segítettem rajta. Mi lehet most vele? Életben van még egyáltalán? Igaz hogy nem sokáig ismertem de nagyon megkedveltem és remélem nem esik semmi baja. Ahogy felemeltem a fejemet és körbenéztem nem messze tőlem pillantottam meg a táborunkat egyből arra vettem az irányt. Ahogy közeledtem egy alakot véltem felfedezni aki rohan felém majd ahogy közelebb ért bátyám alakját véltem felfedezni.
-Hugi hát te meg hol a francba jártál?-ölelt szorosan magához.
-És miért vagy csupa kosz és vér?-folytatta a kérdések áradatát.
-Tyler nyugi nincs semmi bajom. Csak pár vámpír elkapott de nem vészes.-mondtam halványan elmosolyodva.
-Még hogy nyugi? Napok óta aggódtam érted és éjjel nappal kerestelek mégse találtalak meg.-ölelt még szorosabban magához. 
Hát igen ez az én bátyám mindentől megakarja védeni a kishúgát akármi vagy akárki legyen az.
-A többiek hol vannak?-kérdeztem.
-Anya és apa elmentek a városba bevásárolni a többiek meg a tónál vannak.-felelte.
-Lemegyünk hozzájuk?.-kérdeztem.
-Persze de előtte öltözz át.-mondta mosolyogva.
-Én csak vállba bokszoltam majd elindultam a kunyhónk felé majd gyorsan átvettem egy elviselhetőbb ruhát. Ahogy közeledtünk a tábortűz mellé hirtelen mindenki ránk emelte a tekintetét és a csajok sikítozva ugrottak oda hozzám és megszorongattak. Mind elmondták hogy mennyire hiányoztam meg kérdezték is hogy hol a fenébe voltam de erre csak legyintettem egyet. Nem akartam hogy megtudják hogy 5 vámpír elrabolt mivel a mi fajtánk és az ő fajtájuk ősi ellenségek. Ezért is merem elmondani Tyler-nek mert tudom ő nem mondja el senkinek a szüleimet is beleértve. A fiuk is üdvözöltek majd letelepedett ismét mindenki a tűz köré. Jó volt így mindenkit egyszerre látni összesen velem együtt 12-en vagyunk fele-fele arányban a lányok és a fiúk. Hát igen nem lehet a legnagyobb falkának nevezni de én így szeretem apa és anya gondoskodni az egész falkárol. Furcsának találjátok igaz? 2 felnőtt 12 tinivel együtt hát ennek megvan a maga kis története. Még kisebb lehettem olyan 4 éves amikor egyik este üvöltést hallottam kintről és édesanyám bejött azzal hogy gyorsan mennyek le a pincébe a bátyámmal együtt. Tettük amit mondott de mint kiderült nem csak mi voltunk ott lent hanem a barátaink is mind ott voltak. Senki nem értette mi történik csak Tyler és két másik haverja akik 6 évvel idősebbek voltak nálunk ők nyugtatgattak hogy minden rendben lesz és mi elhittük nekik. Nem tudom mennyi idő telhetett el de biztos pár óra mikor hangokat hallottam meg és a szüleim jelentek meg itt-ott pár sebbel. És igen ennyire emlékszem de később apu mindenkit beavatott hogy a többieknek a szülei nem elmentek egy fontos dolog miatt hanem meghaltak. Vámpírtámadás volt azon az éjjelen és sajna meghaltak így anyura és apura maradt az a feladat hogy felnevelje a többieket is. Hát ennyi lenne a történet egy pár hónapig mindenki szomorú volt miután ez kiderült de végül elfogadták és abban vagyunk hogy egy újabb és erősebb falkát létrehozzunk.
-Viki, Viki hahooo.-hirtelen eszméltem fel a gondolataimból miközben bátyám a kezével előttem integetett.
-Mivan?.-kérdezte.
-Már vagy 2 perce itt szolongatlak de semmit se reagáltál. Minden rendben van?.-kérdezte aggódva.
-Persze csak kicsit fáradt vagyok megyek lefekszek.-ő csak bólintott egyet a kijelentésemen.
Mindenkitől elköszöntem egy Jóéjt-el majd elindultam a faházak felé. Gyorsan letusoltam majd felvettem a pizsamámat és bebújtam az ágyba alig kellett pár perc és már az álmok világában voltam.

Harry szemszöge:
Megpillantottam ahogy egyre közelebb ért és elmosolyodtam akaratom ellenére és ahogy láttam ő is elmosolyodott.
-Szia.-mondtam mosolyogva.
-Szia.-mosolyodott ő is el.
-Bemegyünk?.-kérdeztem mire ő csak bólintott egyet.
Ahogy ott sétáltunk mindenen gondolkoztam igazán megkedveltem ezt a lányt talán már az első pillanattól. De létezik egyáltalán ilyen? Hogy egy vámpírnak legyenek érzései? Bemerem neki valaha vallani hogy Szer...? Nem, nem, nem ez egyáltalán lehetetlen talán emberként éreztem ilyet akkor is utoljára. Emlékszem arra az estére 1895 azon az éjszakán minden megváltozott...

Itt lenne Tyler Black: